A Tudástársadalom Alapítvány és a Szent István Egyetem Környezeti Társadalomkutató Csoport (ESSRG) társszervezésében került sor a FUGA Budapesti Építészeti Központban arra az úttörőnek számító kezdeményezésre, melynek keretében a tudomány és a társadalom párbeszédét segítő intézmények és szervezetek képviselői találkozhattak egymással.
A workshop fő célkitűzése az volt, hogy elméleti, kommunikációs és gyakorlati megközelítésben mutassa be a hazai tudománykommunikáció problémáit, lehetőségeit, és ezáltal módszertani támogatást kapjanak a hazai Science Café kezdeményezések. A találkozó egyben lehetőséget teremtett arra, hogy a tudomány közösségi kommunikációjában részt vevő szakemberek megismerjék a már működő gyakorlatokat, és egy olyan információs hálózatot hozzanak létre, amelynek résztvevői támogatják egymást a különböző kezdeményezések indításában, a meglévő programok megerősítésében és kommunikálásában.
Az eseményt Fábri György, az ELTE egyetemi docense, a TudásPresszók állandó házigazdája nyitotta meg, előadásában bemutatott olyan pozitív kezdeményezéseket, mint például a Mindentudás Egyeteme előadássorozat, mely képes volt ötvözni a tudomány és a laikus közönség találkozásának tradicionális formáját a modern technika adta lehetőségekkel. Beszélt a közösségi oldalak jelentőségéről és a web 2.0 térhódításáról is. A Science Cafék kapcsán kifejtette, hogy ezek az alkalmak kihasználják az internet adta lehetőségeket is, így a hitelesség mellett széles körben elérhetővé válik a tudomány.
Mosoniné Fried Judit közgazdász, az MTA Kutatásszervezési Intézet igazgatóhelyettese a tudósok és a laikus közönség közti párbeszéd lehetőségeit firtatta előadásában. Kifejtette, hogy – bár az akadémiai kutatóintézetek rendkívül fontosnak tartják a közönség tájékoztatását – jelenleg a kommunikáció meglehetősen egyoldalú, hiányzik belőle az interaktivitás. Ismertette a PUS (Public Understanding of Scince) és a PEST (Public Engagement in Science and Technology) mozgalmakat, melyek harcot hirdettek az egyoldalú kommunikáció ellen. Beszélt a kutatókkal szembeni bizalom jelentőségéről, melynek lényeges eleme a megfelelő időben elkezdett párbeszéd.
A workshop első szekcióját Szvetelszky Zsuzsa kommunikációkutató, az ELTE TÁTK Peripato Műhely munkatársának előadása zárta. A kutató a formális és informális hálózatok jelentőségéről beszélt a tudomány terjesztésében. Hangsúlyozta a média szerepét, ugyanakkor utalt arra is, hogy a tudományos közösség gyakran bizalmatlan a tudományt népszerűsítő tudósokkal, mondván, az nem is igazi tudós, aki ilyesmivel foglalkozik.
A második szekcióban olyan egyéni, illetve közösségi kezdeményezéseket mutattak be az előadók, melyek a gyakorlatban már bizonyítottak.
Dömötör Tamás, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium vezető tanácsosa a közösségi tervezés példáján keresztül mutatta be a tudomány és a közösség együttműködésének lehetőségét. Ismertette, hogy terek, parkok rehabilitációja során hogyan sikerült megteremteni a közös gondolkodást és tevékenységet.
Paszternák András, a The International NanoScience Community részéről a nanapaprika.hu sikertörténetét mutatta a közönségnek. A blog immáron túlmutat a virtuális tudományos közösségen, hiszen valódi együttműködések alakultak ki általa.
A rendezvény záróakkordjaként szerepet kaptak azok a szervezetek és intézmények is, amelyek már sikerrel próbálkoztak Science Café-jellegű programsorozat indításával. Bemutatkozott többek között a TudásPresszó, az ESSRG, a Debreceni SciCafe, a pécsi Nyitott Egyetem, a győri Junior Egyetem; valamint több intézmény és egyesület jelezte a beszélgetés keretében, hogy szívesen csatlakozna a kezdeményezéshez.
Az ESSRG munkatársai egyúttal felhívták a résztvevők figyelmét a várhatóan 2010 szeptemberében megrendezésre kerülő nemzetközi Science Café workshopra, amely az Európai Unió 7. Kutatási Keretprogram által finanszírozott „SciCafé-Science Café hálózat kialakítása” című, a Szent István Egyetem Környezeti Társadalomkutató Csoport (ESSRG) részvételével zajló projekt keretében valósul meg.
Sajtómegjelenés:
RSS

Szerző: nano | 2010. április 21. 11:20
"részéről a nanapaprika.hu sikertörténetét mutatta a közönségnek. "
alink helyesen www.nanopaprika.eu