
Tanulmányunk során az a cél vezérelt bennünket, hogy az infokommunikációs eszközöket használó felnőttképzés, önképzés, távtanulás, ismeretszerzés tartalmi, módszertani oktatásszervezési és disszeminációs problémáit és perspektíváit egészében vizsgáljuk. Ezen belül arra törekedtünk, hogy az e-learninges tapasztalatokat rávetítsük a digitális média új lehetőségeire. Ehhez azonosítanunk kellett azokat az alapelveket, melyek megfogalmazzák a felnőttképzéssel szembeni követelményeket a pedagógiai hozzáadott érték, illetve az eredményesség elérése érdekében, valamint az életen át történő tanuláshoz szükséges olyan „közös" alapkompetenciákat (pl. önálló tanulási készség), melyek bármilyen tanuláshoz elengedhetetlenek.
A tanulmány során rámutattunk, hogy a digitális televíziózás térnyerése a képzési használatban a következő újdonságokat hoz(hat)ja:
- egyszerűsödő interface a számítógép alapú e-learninghez képest (távkapcsoló versus billentyűzet)
-
többelemű információs médiahasználat a hagyományos televíziózáshoz képest (osztott képernyővel kép-szöveg; műsor egyéni ütemezése megállítással, visszajátszással; szabadon alkalmazott műsorstruktúra az EPG használatával)
- lényegesen szélesebb körű elterjedés a számítógép alapú e-learninghez képest (televíziós penetráció versus internetes/számítógépes használata, különösen a felnőttképzési és a hátrányos helyzetű, a felnőttképzésből kimaradó célcsoportok körében)
-
kézenfekvőbb és elterjedtebb eszközhasználati kultúra a számítógép alapú e-learninghez képest (magyar televízió-nézési szokások, intenzitás, életmód stb.)
- sugárzási lehetőségek radikális növekedése s ezzel a disszemináció relatív olcsóbbá válása a hagyományos televíziózáshoz képest
-
interaktivitás megjelenése a hagyományos televíziózáshoz képest (tesztek, visszajelzések, egyéni profilok)

Tematika
I. Az egyes e-learninges elemek alkalmazása a digitális televíziós környezetben
II. E-learning, távoktatás, felnőttképzés
1. Távoktatási, illetve az e-learning alapú kurzusok kidolgozása és képzések gyakorlata
2. Az egész életen át történő tanulás - az élet során folytatott tanulási tevékenységek, az ismeretek, készségek és kompetenciák fejlesztésére irányuló személyes, állampolgári, társadalmi és /vagy foglalkoztatási perspektívák
3. A szerzett ismeretek elismerésének helyzete, lehetséges változtatások - informális és non-formális tanulás sajátosságai
4. Pedagógiai, módszertani, technológiai innovációk és az életen át történő tanulás (e-learning, m-learnig, digitális televíziózás)
5. E-learning iránti igény a felnőttképzésben: Milyen tényezők határozzák meg a digitális tanulás iránti keresletet, az elektronikus tanulásban való részvételt?
6. E-learning folyamatok
a. Az egész életen át történő tanulás európai irányelvek - hazai intézkedések
b. Az e-Európa - ajánlások - hazai reakció
III. A digitális televíziózás tapasztalatai, perspektívái képzési szempontból
1. Penetráció szabályozási és technológiai-piaci körülményei (mi, mikorra, hogyan terjed el)
2. Használati újdonságok, képzési, ismeretszerzési szempontból
3. Televíziózási szokások, trendek
4. Esettanulmányok a televíziózás és digitális média oktatási felhasználásáról: Open University, Mindentudás Egyeteme
IV. Összegzés - projektterv - szakértői válaszok
RSS
